2013. december 30., hétfő

Én már betáraztam ma estére! Filmajánló

Én már betáraztam ma estére! Filmajánló 

Moon (2009) (Várós)
Call me Crazy (2013)(Csak a magas IMDB pont miatt)
Tom&Jerry's Gigat Advanture(2013)
 /Ha minden kötél szakad magas IMDB miatt/

A Tom&Jerry film (igen film) kapcsán csak a perverz kíváncsiság hajt, ugyanis egyszer elkövettem azt a hibát, hogy a Rövidzárlat (1986)-ot újra néztem új szinkronnal. Mit ne mondjak, gyermek koromban VHS-en láttam vagy 40-szer meg tévében is, de az az érzés amikor újra néztem. Mintha megölték volna a gyermekkoromat. Szóval én csak azt tudom tanácsolni, hogy a múlt ott van jó helyen ahol van. A megszépített emlékek között. A Szellemirtók is hasonló csalódásokat okozott. Most pedig itt a Tom&Jerry, lássuk mi marad a szívemből 2014-re.

2013. december 14., szombat

Filmajánló jOBS - Gondolkozz másképp (2013)

Filmajánló jOBS - Gondolkozz másképp (2013)

Nagyon sok reményt tápláltam ebbe a filmbe, de sajnos azt kell mondjam, hogy csalódtam. Tudhattam volna, hogy nem éppen a legjobb film, 5.3-as IMDB-vel, de a saját szememmel kellett látnom. Pozitívum, hogy a film elég hosszúra sikeredett. Viszont a végére nagyon ellaposodott. A legnagyobb fájó pont, hogy pont azt a területet nem dolgozta fel amikor az Apple újra szárnyalni kezdett. Így a film egy megcsonkított Szilíciumvölgy kalózai remake. Nem mertek új területeket bemutatni, megnézték a régi Jobs filmet és kiadták sallang mentesen.  Pont a lényeg hiányzik. Elkerülhetetlen volt, hogy azzal a filmmel hasonlítsam össze. Ez a film nem is törekedett arra, hogy mást bemutasson, csakis Steve alakja volt kidolgozva, de még az is elnagyoltan. A filmet magyar szinkronnal megnézni nem érdemes, esetleg angol felirat is megy alatta, mert a kocka részek úgy ahogy vannak szarul vannak fordítva, még élvezhetetlenebbé teszik a cuccost. Aki fordította fingja se volt róla mit beszél, így kínosan maszlag lett az egész. Pedig tudhatták volna hogy a célközönség erre különösen fogékony és érzékeny lesz. Na mindegy. Jobban jártok, ha a Számító emberek (Szilíciumvölgy kalózai, Pirates of Silicon Valley 1999) -et nézitek meg. Az csak egy tévéfilm, mégis sokkal jobb mint ez a magas-költségvetésű valami.  Hitelesebb is, mert akkor még nem volt iPod meg ilyenek amik kimaradtak volna a történetből! Megérné a 8 pontot is, de mégis csak 7.1-en áll.

Nézzétek meg, de csak eredeti szinkronnal a jOBS-ot. Talán tetszni fog, de kapcsoljatok ki mindent mert hamar elfogtok kalandozni.

2013. november 12., kedd

U2 rajongóknak kötelező, de anélkül is jó film.

Originally shared by Laszlo Fazekas

U2 rajongóknak kötelező, de anélkül is jó film. Teljesen át tudtam érezni a srác évődését, aki ugyanonnan, ugyanolyan esélyekkel indult, és látja világhírűvé felnőni a másik zenekart, miközben ő konzerveken él, és bárokban játszik. Ráadásul magával rántja az öccsét is.

http://port.hu/kinyirni_bonot_killing_bono/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=37408868&i_topic_id=1

Filmajánló 
http://port.hu/kinyirni_bonot_killing_bono/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=37408868&i_topic_id=1

2013. október 28., hétfő

Szeritnem a vége kicsit lapos lett, és bizonyos része kicsit mese jellegűek (pl.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Szeritnem a vége kicsit lapos lett, és bizonyos része kicsit mese jellegűek (pl. amiket hipnózissal oldanak meg), de alapvetően a koncepció jó, a film is jó. Izgalmas, kicsit csavaros, és okos is. 

http://www.port.hu/szemfenyvesztok_now_you_see_me/pls/w/films.film_page?i_film_id=134081
http://www.port.hu/szemfenyvesztok_now_you_see_me/pls/w/films.film_page?i_film_id=134081

2013. október 6., vasárnap

Megint egy jó film a jutubon:

Originally shared by Horváth Gyula

Megint egy jó film a jutubon:

Az Ismeretlen (La Sconosciuta)

Erősen korhatáros, és nem egy könnyed szórakozás. Lassan bontakozik ki egy kegyetlen, happy end  nélküli történet.

#filmajánló

2013. október 5., szombat

Nemrég néztük meg DVD-n a Napola című történelmi drámát.

Originally shared by Krisztián Juhász (Krees)

Nemrég néztük meg DVD-n a Napola című történelmi drámát. Aki vevő az említett műfajra, ne hagyja ki. Nagyon szépen megrendezett, remek díszletekkel és sokat mondó történettel.

http://www.port.hu/napola_-_a_fuhrer_elit_csapata_napola_-_elite_fur_den_fuhrer/pls/w/films.film_page?i_film_id=74569
http://www.port.hu/napola_-_a_fuhrer_elit_csapata_napola_-_elite_fur_den_fuhrer/pls/w/films.film_page?i_film_id=74569

Ez a film szerintem az alacsony költségvetésű filmkészítés csúcsa.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ez a film szerintem az alacsony költségvetésű filmkészítés csúcsa. A teljes másfél óra kb. 3 köbméteren játszódik egyetlen szereplővel. Az a durva az egészben, hogy ennek ellenére jó, izgalmas, és leköti az embert. Egy szereplős jó filmet láttam már (Hold), de olyat, ahol a tér is ilyen korlátozott lenne, még nem. Így szerintem bátran kijelenthető, hogy a maga nemében kuriózum, és ha másért nem, hát ezért érdemes megnézni.

Filmajánló 

http://www.port.hu/elve_eltemetve_buried/pls/w/films.film_page?i_film_id=113692

2013. október 1., kedd

Az alábbi filmet Czira Attila ajánlotta:

Az alábbi filmet Czira Attila ajánlotta:

Élve eltemetve

Ryan Raynolds soha nem alakított ekkorát....Az egész film egy koporsóban játszódik. Semmi több. Annyira át lehet érezni a kétségbeesést és a fájdalmat, hogy nem lehet szavakkal leírni. Annyi remény, annyi győzködés, annyi hazugság és hidegvérrel való semmibe vevés. Ez a film tényleg megindító, és elgondolkodtató. Aki teheti nézze meg, aki látta most írjon mert kíváncsi vagyok a véleményére.

2013. szeptember 28., szombat

Filmajánló Star Trek: Sötétségben (2013)

Filmajánló Star Trek: Sötétségben (2013)

Mint Trekie nem is tudom hol kezdjem. A készítők tényleg figyeltek a kritikára és egy sokkal de sokkal jobb filmet tettek a vászonra! Ez egy nagyon jó akciódús és Trekkes mozi lett. Fényévekkel a 2009 - es film előtt jár minden tekintetben. Látvány csillagos ötös, értékeltem, hogy olyan dolgokat is megmutattak ahová Trek mozi még nem merészkedett. Tényleg előremutató a korábbi mozikhoz képest. Ami viszont elkerülhetetlen az, az hogy a negatívumokat is elmondjam.

A mozi túlvállalta magát, látványban, történet és akció viszonyában is. Sokszor már olyan dolgokat is beleraktak az akció jelenetekbe ami egyszerre túl sok egy Trekkes élőlény számára. Persze az új rajongókat is meg kell fogni a paraszt vakítással. Úgy éreztem magam mintha egy gyűrűk ura történetet akartak volna ledarálni 2 óra alatt plusz akció. Ami nem fért bele azt kihúzták és kész. Rettenetes ürességet kelt bennem a dialógusok hiánya, látszik belerakták amit lehet de nem elég ez sem. Talán a legnagyobb baj az az érzelmek pop zene szintű bemutatása. A Kapcsolatfelvételben jobban bemutatták a bosszú iránti vágyat, sokkal kulturáltabb formában. Egyszerűen hiányzik az aprólékosság a filmből, és nem a látványról beszélek.

Annyira átlagembernek készült a film, hogy a vulkániak sírnak benne hogy a paraszt fel fogja hogy Spock félig ember, a klingonok kommandóznak és kérdés nélkül lőnek, hogy fel fogd harcos nép stb.

Erre rá tesz hogy sorozatosan megsérti a régi idővonalat. Csak egy példa Data előtt vagy 40-60 (?) Már Androidok is szolgálnak a csillagflottában, holott ő volt az egyetlen a történelemben. Továbbá túl sok és modern a 23. századi földhöz képest és szarnak a technikai és fizikai blabla magyarázatra. Egy igazi Star Wars mozi lehetne. Azért is folytatja ott JJ :-) Ráadásul persze a Vulkán (bolygó) pusztulása. Vicc még mindig.

Ezzel nem azt akarom mondani hogy egy szar film, sőt eddig számomra ez volt az év mozija (ott lesz még a Rush is) ezért bátran ajánlom mindenkinek mert jó film. Csak mint Trekie nem hagynak nyugodni a részletek :-)

Izgatottság miatt ez az első telefonon írt mozikritikám szóval a helyesírási hibákat és félre gépeléseket nézzétek el és találjátok ki pontosan mit akarok xD Köszönöm a figyelmet.

#filmajanlo #mozikritika #startrek

2013. szeptember 17., kedd

A történet a múltban játszódik.

Originally shared by Laszlo Fazekas

A történet a múltban játszódik. Bár a port-os leírás klónokról beszél, én úgy emlékszem, nem említették ezt a szót a filmben. A film világában gyerekeket nevelnek azért, hogy később felhasználják a szerveiket. Ez ott társadalmilag teljesen elfogadott, és a gyerekeknek is teljesen normális, hogy huszonévesen szerveket adományoznak. Igazából ez a közeg ad egy különleges hangulatot a filmet, miért szerintem érdemes megnézni. Amúgy kicsit romantikus, kicsit vontatott, szóval nem az a Sziget-es akciós fajta.

Filmajánló 

http://www.port.hu/ne_engedj_el!_never_let_me_go/pls/w/films.film_page?i_film_id=116251

2013. szeptember 15., vasárnap

Czira Attila osztotta meg az alábbi bejegyzést:

Czira Attila osztotta meg az alábbi bejegyzést:

Star Trek Into Darkness.

Kicsit csalódott vagyok. Jobban kidolgozott történetre számítottam (azt nem tudom miért), de nem kaptam meg. A karakterek sem lettek olyan hú de nagyon kidolgozva (Spock sírt bazzeg!! XD), kicsit szentelhettek volna rájuk több időt. 

Cserébe viszont folyamatosan pörgött, veszély, tűzharc, verekedések, zuhanás, halál, feltámadás, sírás, röhögés... Ez az az akció, ami hiányzott a Star Trek filmekből, sorozatokból. Ez a film ebben jó, az előzőek meg amabban.

Ha szereted a Scifi-t, az akciót és leszarod, hogy nem hasonlít a Star Trek-re ez a film, akkor nézd meg mert garantáltan nem untat. Ha viszont zavar, hogy Star Trek van ráírva és azt várod tőle mint a régi társaitól, akkor csalódni fogsz sőt, hatalmas pofáraesés lesz!

2013. szeptember 13., péntek

IMDB-n nagyon lehúzták, pedig szerintem nem rossz.

Originally shared by Laszlo Fazekas

IMDB-n nagyon lehúzták, pedig szerintem nem rossz. Sőt, kifejezetten tetszett. Itt is kicsit a valóság valóságosságának témáját pendítik meg. (Akartam valamit írni a filmről, a nélkül, hogy lelőném a poént.)

Filmajánló 

http://www.port.hu/9_-_a_szam_hatalma_the_nines/pls/w/films.film_page?i_film_id=96908

2013. szeptember 7., szombat

A Cloud Atlashoz hasonló több szálon futó cselekmény, és egyik szál ugyanúgy a jövőben játszódik.

Originally shared by Laszlo Fazekas

A Cloud Atlashoz hasonló több szálon futó cselekmény, és egyik szál ugyanúgy a jövőben játszódik. Igazából szerintem a Cloud Atlas készítői innen merítették (nyúlták?) az ötletet. Csak ezt viszont még kicsit kiszínezték misztikummal, és néhány tudományos betéttel, ami egész különleges hangulatot adott az egésznek. Igazából majdnem azt mondnám, hogy jobban is tetszett, mint a Cloud Atlas, de zavart, hogy a végére nem állt úgy igazán össze az egész. Asszonnyal még kicsit vitatkoztunk is utána, hogy most nem értettük a filmet, vagy egyszerűen szarul lett megcsinálva. Mindenesetre szerintem érdemes megnézni.

Filmajánló 

http://www.port.hu/mr._nobody/pls/w/films.film_page?i_film_id=110933

2013. szeptember 1., vasárnap

Eddig a legjobb zombifilm, amit láttam.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Eddig a legjobb zombifilm, amit láttam. Pedig valójában csak egy nyálas szerelmi történet, de akkor is. Amíg a legtöbb zombifilmben csak irtják szegényeket, addig itt a főszereplő éppen egy szerelmes zombi. Elsőre olvasva sehogy nem jön össze a dolog, pedig hát a zombi is csak ember ... :)

Filmajánló 

http://www.port.hu/eleven_testek_warm_bodies/pls/w/films.film_page?i_film_id=130159

2013. augusztus 28., szerda

A film első órája olyan kicsit vontatott, kicsit elgondolkodtató.

Originally shared by Laszlo Fazekas

A film első órája olyan kicsit vontatott, kicsit elgondolkodtató. Ha ott vége lenne, elmenne egy közepes filmnek. Az embernek csak az tűnik fel, hogy itt még csak a film felénél járunk, mi lesz vajon a második felében. És ott jön a csavar, amitől ez egész egy nagyon jó, elmés kis sztorivá válik. Szerintem érdemes megnézni ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/mellekhatasok_side_effects/pls/w/films.film_page?i_film_id=139773

2013. augusztus 17., szombat

Filmajánló

Filmajánló 

Cukorfalat - Hard Candy

Egy a tetovált lányhoz hasonló női karakteres film, engem kirázott a hideg a trailer végén... Nézzétek meg ha a saját értékrendeteket akarjátok próbára tenni. Ez az a film amikor esetleg még a gonosz főszereplővel is lehet azonosulni. De akkor hivatalosan is egy beteg fasznak fogod érezni magad.  
http://www.youtube.com/watch?v=a-C2H4ipxz0&feature=share

2013. augusztus 12., hétfő

Sok helyen nagyon lehúzták, úgyhogy úgy ültem neki, hogy nem lesz egy nagy eresztés.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Sok helyen nagyon lehúzták, úgyhogy úgy ültem neki, hogy nem lesz egy nagy eresztés. Ennek ellenére szerintem nem olyan rossz. Maga az alapötlet szerintem kifejezetten jó, csak elviszik aztán elviszik ebbe a tinis nyáladzós irányba. Pedig egész jól össze lehetett volna hozni ezt, mondjuk "A jó szándékú paraziták erkölcsi dilemmái" címmel ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_burok_the_host/pls/w/films.film_page?i_film_id=132921
http://www.port.hu/a_burok_the_host/pls/w/films.film_page?i_film_id=132921

2013. augusztus 10., szombat

Jó sztori, látványos képi elemek, és jópár hollywoodi sablon.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Jó  sztori, látványos képi elemek, és jópár hollywoodi sablon. Jó kis film. Kiugrónak talán nem mondanám (és talán épp a sablonok miatt), de jó ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/feledes_oblivion/pls/w/films.film_page?i_film_id=136297
http://www.port.hu/feledes_oblivion/pls/w/films.film_page?i_film_id=136297

2013. augusztus 4., vasárnap

2013. július 27., szombat

A film igaz történet alapján készült.

Originally shared by Laszlo Fazekas

A film igaz történet alapján készült. Egy ember élete a totális mélypontig, onnan pedig a csúcsra. Mindez végig átélhető, élvezhető stílusban. Szerintem érdemes megnézni.

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_boldogsag_nyomaban_the_pursuit_of_happyness/pls/w/films.film_page?i_film_id=83450
http://www.port.hu/a_boldogsag_nyomaban_the_pursuit_of_happyness/pls/w/films.film_page?i_film_id=83450

2013. július 22., hétfő

2013. július 21., vasárnap

Van egy nagyon pici fűrész beütése, csak tisztábbak az indítékok, átláthatóbb a sztori.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Van egy nagyon pici fűrész beütése, csak tisztábbak az indítékok, átláthatóbb a sztori. Negyedóránként azt kérdezi magától az ember, hogy akkor most miről fog szólni a történet, mert hogy lezártnak tűnik, de aztán kiderül, hogy mégsem az. Szerintem jó volt ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/torvenytisztelo_polgar_law_abiding_citizen/pls/w/films.film_page?i_film_id=106159
http://www.port.hu/torvenytisztelo_polgar_law_abiding_citizen/pls/w/films.film_page?i_film_id=106159

Nagyon jó kis film ez is. A legfontosabb mondanivalója talán az, hogy milyen káros, ha rossz kézbe kerül a hatalom.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Nagyon jó kis film ez is. A legfontosabb mondanivalója talán az, hogy milyen káros, ha rossz kézbe kerül a hatalom.

Filmajánló 

http://www.port.hu/elcserelt_eletek_changeling/pls/w/films.film_page?i_film_id=93382

2013. július 20., szombat

Van egy nagyon pici fűrész beütése, csak tisztábbak az indítékok, átláthatóbb a sztori.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Van egy nagyon pici fűrész beütése, csak tisztábbak az indítékok, átláthatóbb a sztori. Negyedóránként azt kérdezi magától az ember, hogy akkor most miről fog szólni a történet, mert hogy lezártnak tűnik, de aztán kiderül, hogy mégsem az. Szerintem jó volt ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/torvenytisztelo_polgar_law_abiding_citizen/pls/w/films.film_page?i_film_id=106159
http://www.port.hu/torvenytisztelo_polgar_law_abiding_citizen/pls/w/films.film_page?i_film_id=106159

2013. július 16., kedd

Nem volt rossz látványra ez a Pacific Rim, csak ezeket a steampunk dolgokat nem kellett volna belekeverni, mert...

Originally shared by Robert Cartman

Nem volt rossz látványra ez a Pacific Rim, csak ezeket a steampunk dolgokat nem kellett volna belekeverni, mert ettől elment fantasy irányba a sci-fi. A sztori kidolgozatlan, elnagyolt. A színészi alakítás a csihipuhi-műfajnak megfelelt.  Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a filmből. 
Mindenképp megéri megnézni, de nem az a film, amire emlékezni fogsz egy év múlva.

Filmajánló  #PacificRim

2013. július 6., szombat

Nem Tarantino rendezése (bár Tarantino szerepel a filmben pár jelenet erejéig), de tipikusan az az elborult stílus.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Nem Tarantino rendezése (bár Tarantino szerepel a filmben pár jelenet erejéig), de tipikusan az az elborult stílus. Leszakadt testrészek, fröccsenő genny, és hősök, akik egy nyamvadt pengével lekaszabolnak egy egész hadsereget. Aki szereti ezt a stílust, annak valószínűleg ez is tetszeni fog. A sztori amúgy sima zombihorror, de itt nem is ez a lényeg ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/grindhouse:_terrorbolygo_grindhouse:_planet_terror/pls/w/films.film_page?i_film_id=86098
http://www.port.hu/grindhouse:_terrorbolygo_grindhouse:_planet_terror/pls/w/films.film_page?i_film_id=86098

Tulajdonképpen standard tinihorror lenne, ha nem csavarták volna meg az egészet egy kicsit.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Tulajdonképpen standard tinihorror lenne, ha nem csavarták volna meg az egészet egy kicsit. Így fél úton van a Truman show és egy zombihorror közt. Szerintem ez így már magában elég kedvcsináló. Legalábbis én a film előtt elképzelni sem tudtam volna, hogy lehet összehozni a két témát.

Filmajánló 

http://www.port.hu/haz_az_erdo_melyen_the_cabin_in_the_woods/pls/w/films.film_page?i_film_id=114856

2013. június 26., szerda

Nem olyan nagy eresztés, de nem is rossz film szerintem.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Nem olyan nagy eresztés, de nem is rossz film szerintem. A vallási vonatkozás kicsit erőltetett volt, vagy legalábbis "nem jött át annyira". Viszont volt benne néhány jó akciójelenet, és a végén egy egészen elmés kis poén. Vacsi mellé, könnyed esti filmnek szerintem bátran ajánlható.

Filmajánló 

http://www.port.hu/eli_konyve_the_book_of_eli/pls/w/films.film_page?i_film_id=107518

2013. június 8., szombat

Nem vagyok egy nagy filmnéző, de a tegnapi hangulatom másra nemigazán volt jó.

Originally shared by Krisztián Juhász (Krees)

Nem vagyok egy nagy filmnéző, de a tegnapi hangulatom másra nemigazán volt jó. Csak ülni és nézni. Két filmet akartam, egy vígjátékot, ami kicsit visszazökkent, és egy akciót, ami feledtet velem mindent.

A választás kézenfekvő, előbbire Másnaposok 3, utóbbira Halálos Iramban 6. Két teljesen különböző dolgot vártam. A Másnaposoktól, hogy megnevettessen, és picit 'kárörvendjek' a Farkasfalka baromságain, és egy pörgős, látványos akciót az új Halálos Iramban-tól, ahogy az új részek óta lenni szokott.

Meglepő módon előbbi számomra kifejezetten rosszul sikerült. Nagyon nem az a hangulata, mint amit a két korábbi résztől megszoktam, poénok nem is nagyon vannak, ami vígjátéktól nem túl jó.

Utóbbi viszont kifejezetten tetszett, és furcsa mód a vígjáték szerepét is betöltötte. Akciót akartam, kocsikat, bunyót, pörgést, de a humor terén nálam az eddigi legjobb rész lett a F&F6. Persze vannak benn túlzások, főleg a vége, de ezt már megszoktuk, mindenesetre akinek az ötödik rész tetszett, a hatodik szerintem még jobban fog! =)

Egy kis easter egg: Gina Carano ( filmben Hobbs női partnere, igen, ő az a jó csaj, ne keressétek sokáig, segítek :P) a játékvilágban sem ismeretlen, stratégáknak ismerős lehet, nekem is annak tűnt, és már tudom is, miért. Ő alakítja a C&C Red Alert 3-ban Natasha-t, a szovjetek elit katonáját :)
Filmajánló

2013. június 2., vasárnap

Olyan lightos időutazós film.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Olyan lightos időutazós film. Nincs nagyon túlbonyolítva, pedig a sztori több helyen is lehetőséget biztosított volna néhány elmés csavarra. Ennek ellenére élvezhető. Könnyed esti kikapcsolódás ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_fiok_the_jacket/pls/w/films.film_page?i_film_id=72998
http://www.port.hu/a_fiok_the_jacket/pls/w/films.film_page?i_film_id=72998

The Host (A burok)

Originally shared by Robert Cartman

The Host (A burok)

Most néztem meg, nagyon jó kis film
http://youtu.be/5x1TZLcMjgA

Itt nézhető online: http://www.moovie.cc/ugras-filmhez/89223

Filmajánló 
http://youtu.be/5x1TZLcMjgA

Ismét egy jó kis dokumentumsorozat:

Originally shared by Robert Cartman

Ismét egy jó kis dokumentumsorozat:

Cleaner
Smaller
Stronger
Smarter

#dokumentumfilm  
Filmajánló 
https://www.youtube.com/watch?v=uQjKlDvxpkg

2013. június 1., szombat

Django elszabadul

Django elszabadul

Nos hát tipikus Quentin Tarantino látvány. Egy viszonylag érdekfeszítő történettel. Történelmileg nem hiteles, de elég eredetien megoldott film, kicsit hasonlít a becstelen bringantikra (sajnos). 

Megérte megnézni, de a Ponyvaregény után kb minden filmtől túl sokat várok ami QT nevéhez kötődik. 

Fizetnék e érte a moziba? Talán, de csak a rendező miatt. 

Filmajánló  #filmanjánló

Néhány dokumentumfilm a kémia és a termodinamika csodálatos történetéről

Originally shared by Robert Cartman

Néhány dokumentumfilm a kémia és a termodinamika csodálatos történetéről

Absolute Zero
BBC Horizon Order And Disorder With Jim AIKhalili EP01
100 Greatest Discoveries of Chemistry
What is One Degree? (BBC Documentary)

Filmajánló 
#dokumentumfilm
https://www.youtube.com/watch?v=y2jSv8PDDwA

2013. május 18., szombat

Az utolsó műszak ~ Jó volt!

Az utolsó műszak ~ Jó volt! Nem tudom megindokolni, hogy miért, de nekem tetszett. Volt benne poén, szerelem (nem sok, pont annyi amennyi kell), dráma. Engem nagyon magával ragadott. 

Port: http://goo.gl/Msmfa IMDb:
http://goo.gl/lnNwK

A filmet Czira Attila ajánlotta.
http://www.port.hu/az_utolso_muszak_end_of_watch/pls/w/films.film_page?i_film_id=132813

2013. május 11., szombat

A hajléktalanok szentje (1993)

Originally shared by Robert Cartman

A hajléktalanok szentje (1993)
( Érdekes módon A sikátor szentje címen is szerepel itthon.  )
Érdemes megnézni, tanulságos, megható történet.

Bárkivel előfordulhat, hogy az élete egyszer csak rossz fordulatot vesz és elveszíti az esélyt a biztonságos emberi léthez. Matthew-ról akkor mond le a világ, a családja és saját maga is, amikor évekig skizofréniával kezelik. De ennek az érzékeny fiúnak még ahhoz sincs ereje és bátorsága, hogy megszervezze mindennapi életét. A világ számára kint és bent egyaránt félelmetes. A hajléktalanszállón a véletlen sodorja az idősödő Jerry mellé, aki elvesztett gyermekei helyett apjaként szereti meg Matthew-t, és apránként megtanítja arra, hogy újra bízzon önmagában. Ő nem egy beteget lát a fiúban, hanem szentet: aki képes gyógyítani, aki mindenét odaadná a másiknak , de mégis teljesen védtelen a világ durvaságával és kegyetlenségével szemben...

Filmajánló 
http://www.youtube.com/watch?v=5xze8m8Tiq4

Parker

Originally shared by Robert Cartman

Parker
Csak Statham miatt néztem meg, amúgy nem túl nagy dobás. Egy jó akció film, egészséges humorral, megfelelő mennyiségű vérrel, stb. "Küldeném annak aki szereti"- kategória :)
Filmajánló 
http://www.youtube.com/watch?v=KgYaiLcByRo

Assault on Wall Street

Originally shared by Robert Cartman

Assault on Wall Street
A bemutató nagyon el lett hibázva, nem adja vissza milyen jó film. Egyáltalán nem esztelen lövöldözésről szól. Nézzétek meg ;)
Filmajánló 
http://www.youtube.com/watch?v=8Y-NqShTj5w

2013. május 1., szerda

Megnéztük a Lawless - Fékezhetetlenek című filmet

Megnéztük a Lawless - Fékezhetetlenek című filmet

Magával ragadott a kor ábrázolása amiben játszódik a történet. A 20-as éveknek egyébként is nagy rajongója vagyok, és pont jól jött ez a film. A látvány szép volt.

A történettel és a film hosszával volt a legnagyobb bajom. Hát oké hogy igaz történet, de elvártam volna hogy legalább 2 óra legyen és részletesen magával ragadjanak a szereplők. Sajnos nem hagyták meg ezt nekik. A Film hamar lepörgött, de minden perce lekötött! 

Az idiotizmus itt is néha az idegeimre ment, nem bírom a bénázó főszereplőket. Kicsit féltem hogy a transzformeres csávó nyálas buzi lesz, de nem volt az. Látszik nem JJ Abrams filmje (a külföldi Thomas Eagle)...

Ajánlom mindeninek akit érdekelnek a 20-as 30-as 40-es évek, és a szeszcsempészet. Meg a gengszter brutalitás. Sokszor kicsit vérfagyasztó volt a film. 16 os karika minimum. 

Fizetnék-e érte a moziban?

Jó áron igen! (Ez az első film amióta írom a posztokat ami ezt megkapta)

Vélemény 7.8/10 pont

#filmajánló   #film   #ajánló   #lawless  Filmajánló
Originally shared by Robert Cartman

Filmajánló 
http://www.youtube.com/watch?v=d-nz4pJDDsM

2013. április 8., hétfő

Ez egy egész jó kis film.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ez egy egész jó kis film. Néhol kicsit egyszerű, vagy éppen gyerekes, néhol kicsit szájbarágós, de van mondanivalója. Kritizálja a diktatúrát, a vallást, a homofób embereket, és mindezt egy szuperhős történetbe bújtatva, ami egy igazán érdekes hangulatot ad az egésznek. Szerintem mindenképp érdemes megnézni.

Filmajánló 

http://www.port.hu/v_mint_verbosszu_v_for_vendetta/pls/w/films.film_page?i_film_id=75636
http://www.port.hu/v_mint_verbosszu_v_for_vendetta/pls/w/films.film_page?i_film_id=75636

2013. április 4., csütörtök

A maflás ~ Szerintem szerethető.

A maflás ~ Szerintem szerethető. Megmutatja, hogy ha kitartunk elérhetjük amit akarunk. Mindezt imádni való karakterekkel, vállalható poénokkal, és jó kis bunyókkal éri el. Nekem tetszett, ajánlom nektek is! ;)

iMDb: http://www.imdb.com/title/tt1648179/
Port: http://www.port.hu/a_maflas_here_comes_the_boom/pls/w/films.film_page?i_film_id=132299

A filmet Czira Attila ajánlotta.
http://www.imdb.com/title/tt1648179/

2013. április 2., kedd

A film amolyan Forest Gump indiai módra.

Originally shared by Laszlo Fazekas

A film amolyan Forest Gump indiai módra. Alapvetően a rasszizmus ellen kampányol. Kicsit el van nyújtva, sok helyen színpadias, szájbarágós, vagy éppen "nyálas", de ennek ellenére szerintem nem rossz. Nekem tetszett. És ne feledjük, nem minden muszlim terrorista ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/a_nevem_khan_my_name_is_khan/pls/w/films.film_page?i_film_id=121684
http://www.port.hu/a_nevem_khan_my_name_is_khan/pls/w/films.film_page?i_film_id=121684

2013. március 17., vasárnap

A Felhőatlasz nagyon jó film, ne higgyetek a lehúzó kritikáknak!

Originally shared by Robert Cartman

A Felhőatlasz nagyon jó film, ne higgyetek a lehúzó kritikáknak!
Most néztem meg és nagyon tetszett.
Filmajánló

2013. március 15., péntek

Movie Time ~ Rontó Ralph

Movie Time ~ Rontó Ralph

Nekem tetszett. A gyermetegsége megfogott, jól össze van rakva lehet, hogy klisés, de egyedi. Tetszik a felépített játék világ működése :) Erősen ajánlott családi popcorn mozi! ;)

Port: http://www.port.hu/ronto_ralph_wreck-it_ralph/pls/w/films.film_page?i_film_id=132331

IMDB: http://www.imdb.com/title/tt1772341/

A filmet Czira Attila ajánlotta.

Ez sem mai darab már.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ez sem mai darab már. Sokszor volt a TV-ben is (most is épp valahol megy, onnan jutott eszembe). Alapvetően szerintem zseniális az alapötlet, és a kivitelezés sem rossz. Végig izgalmas, és meg lehet nézni akár többször is. Persze bele lehet kötni a sztoriba sok helyen, de az ilyen típusú filmeknél ez alap. Aki még nem látta, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Filmajánló  

http://www.port.hu/a_felejtes_bere_paycheck/pls/w/films.film_page?i_film_id=57735
http://www.port.hu/a_felejtes_bere_paycheck/pls/w/films.film_page?i_film_id=57735

2013. március 10., vasárnap

Tegnap este néztük az AVATAR extened collectors edition-t.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Tegnap este néztük az AVATAR extened collectors edition-t. Ha választanom kellene, hogy melyik a legjobb film amit egész életemben láttam, és csak egyet választhatnék, akkor az AVATAR lenne az. Ráadásul aki teheti, szerintem nézze meg az extended változatot, van benne pár jó jelenet, és kiderül pár dolog. Például szerintem a mozis változatból nem derült ki, hogy az értékes ásvány, amiért az emberek a bolygóra jöttek egy szobahőmérsékletű szupravezető. Mondjuk ez a dolog lehet, hogy csak nekem érdekes ... :)

Filmajánló

2013. március 5., kedd

Szerintem nagyon jó kis film.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Szerintem nagyon jó kis film. Humoros, izgalmas, összetett. A sztori teljesen váratlanul áll össze a film végére. Meg hát ugye Bruce Willis és Morgan Freeman neve is mellette szól ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/alvilagi_jatekok_lucky_number_slevin/pls/fi/films.film_page?i_film_id=77620
http://www.port.hu/alvilagi_jatekok_lucky_number_slevin/pls/fi/films.film_page?i_film_id=77620

2013. március 4., hétfő

Ezt a filmet is már régebben láttam (többször is).

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ezt a filmet is már régebben láttam (többször is). Szerintem zseniális film, és nagyon elgondolkodtató. Mondjuk nekem amúgy is kedvenc témám a valóság "valóságosságának" kérdése, és ez a film valahol ezt boncolgatja. Érdemes megnézni, akár többször is ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/truman_show_the_truman_show/pls/w/films.film_page?i_film_id=2798
http://www.port.hu/truman_show_the_truman_show/pls/w/films.film_page?i_film_id=2798

Ezt is régebben láttam már.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ezt is régebben láttam már. Párszor a TV-ben is adták. Van egy érdekes hangulata. Hirtelen a Dűne jut eszembe róla, annak volt még ilyen "emberidegen" világa. Nem mondanám kiugróan jónak, de rossznak sem. A legjobb szó rá az ÉRDEKES. Szerintem érdemes megnézni ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/aeon_flux/pls/w/films.film_page?i_film_id=73395
http://www.port.hu/aeon_flux/pls/w/films.film_page?i_film_id=73395

2013. február 27., szerda

Ez olyan "feladványos film", mint mondjuk a Kocka...

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ez olyan "feladványos film", mint mondjuk a Kocka (http://www.port.hu/a_kocka_cube/pls/w/films.film_page?i_film_id=27222). Összezárnak 8 embert, akik kapnak egy feladványt, amit adott időre kell megoldaniuk. Így leírva nem hangzik túl jól, de izgalmas, ahogy végig agyalnak, hogy mi is lehet a megoldás. Annyira, hogy a végén már egymást gyilkolásszák. Pedig valójában teljesen triviális. Aki szereti ezt a fajta stílust, annak szerintem tetszeni fog ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_vizsga_exam/pls/w/films.film_page?i_film_id=131833
http://www.port.hu/a_vizsga_exam/pls/w/films.film_page?i_film_id=131833

2013. február 25., hétfő

2013. február 16., szombat

Megnéztük a The Thing 2011-es adaptációját, és nagyon jó volt, de az eredeti szerintem sokkal félelmetesebb és...

Megnéztük a The Thing 2011-es adaptációját, és nagyon jó volt, de az eredeti szerintem sokkal félelmetesebb és hagulatosabb volt főleg ami a hangokat illeti. Képvilágban egyértelmű hogy az új volt a jobb de magát a dolgot jobban kidolgozták az elsőben. A béna szereplőket egy az egyben sikerült átemelni. Dilettáns baromarcú direkt hülye szereplőket valahogy rohadtul nem bírom elviselni, de az új kicsit jobb volt mint az eredeti, kb így is egy mondattal elintézte "találtunk egy kibaszott alient" OMG. Na mindegy aki megnézni megérti mire gondolok. #thething2011   #filmajánló

2013. február 7., csütörtök

Ezt kicsit régebben láttam.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ezt kicsit régebben láttam. A náci Németországban játszódik a történet. Teljesen átlagos Német család, kedves anyuka, két szép gyerek, meg egy jóra való apuka, aki mellesleg a ház mögötti koncentrációs tábor vezetője.

Engem igazából a film hangulata fogott meg. Hogy azt "leszámítva", hogy apuka munkaidejében embereket gyilkoltat halomra, egy teljesen normális családról van szó. Érdekes látni, hogy milyen ez a világ egy naív gyerek szemével, hogy hogy szippantja be a propaganda a kicsit idősebb nővérét, és jól érződik a "két világ" (a "kinti" világ és a koncentrációs tábor) elszeparálódása, amit igazán csak akkor vesz észre az ember, amikor a végén ez a két világ összetalálkozik. Szerintem jó film, érdemes megnézni ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_csikos_pizsamas_fiu_the_boy_in_the_striped_pyjamas/pls/w/films.film_page?i_film_id=89536
http://www.port.hu/a_csikos_pizsamas_fiu_the_boy_in_the_striped_pyjamas/pls/w/films.film_page?i_film_id=89536

2013. február 6., szerda

Egy pszichológiai kísérlet keretében 26 teljesen átlagos embert zárnak össze.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Egy pszichológiai kísérlet keretében 26 teljesen átlagos embert zárnak össze. Az emberek egy részét börtönőrnek nevezik ki, míg a többiek rabok. Az őrök egyetlen dolga, hogy betartassák az előre lefektetett szabályokat. A film azt a folyamatot mutatja be, hogy csupán a helyzet és a környezet hatására hogy alakulnak az emberek vadállatokká. 

Maga a film nekem annyira nem tetszett. Bár nem volt rosszul megcsinálva, nem annyira éreztem át a folyamatot. Azért ajánlanám mégis mindenkinek, mert az alapját képező pszichológiai kísérlet nagyon híres, sok helyen hivatkoznak rá, én is több helyen találkoztam már vele. 1971-ben végezték el a Stanfordon. A kísérletet végül idő előtt meg kellett szakítani, mert a résztvevők veszélyt jelentettek egymás testi és lelki épségére.

Itt lehet részletesebben olvasni a valódi kísérletről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Stanfordi_b%C3%B6rt%C3%B6nk%C3%ADs%C3%A9rlet

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_kiserlet_the_experiment/pls/w/films.film_page?i_film_id=114641
http://www.port.hu/a_kiserlet_the_experiment/pls/w/films.film_page?i_film_id=114641

2013. február 3., vasárnap

A Stephen King filmek meglehetősen nagy skálán mozognak a zseniálistól (pl.

Originally shared by Laszlo Fazekas

A Stephen King filmek meglehetősen nagy skálán mozognak a zseniálistól (pl. Remény rabjai) a teljesen alap gagyi horrorig. A Köd mondjuk az "egész jó" kategóriába sorolható. Ráadásul egy "zseniálisan gonosz" befejezéssel. Kicsit sablonos, kicsit "gagyi horror", de nem rossz. Egyszer szerintem érdemes megnézni.

Filmajánló 

http://www.port.hu/a_kod_the_mist/pls/w/films.film_page?i_film_id=92397
http://www.port.hu/a_kod_the_mist/pls/w/films.film_page?i_film_id=92397

2013. január 27., vasárnap

Ha filmről írok postot, amit szeretnétek megosztani itt a Filmajánló -n, akkor figyeljetek oda, hogy a post...

Ha filmről írok postot, amit szeretnétek megosztani itt a Filmajánló -n, akkor figyeljetek oda, hogy a post nyilvános legyen, mert másként nem tudom nyilvánosan továbbosztani.

(Egyébként nem értem, hogy miért így alakították ki a rendszert, hiszen ha nagyon tovább akarom osztani a tartalmat, akkor kimásolom, és megosztom nyilvánosan. Csak baromi macerás.)

2013. január 21., hétfő

Ez egy nagyon nagyon jó film, köszönet érte Robert Cartman -nek.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ez egy nagyon nagyon jó film, köszönet érte Robert Cartman -nek. Egy minimális sci-fi burokba oltott dokumentumfilm. Nem is annyira a klímaváltozásról szól, inkább az emberi aljasságról, és elemi hülyeségről. De sebaj, ha minden igaz, amit a filmben mondanak, akkor jó eséllyel egy olyan 50 év múlva úgyis kihalunk. A hozzáállás nem fog változni, csak akkor, ha már komoly baj van, de akkor már késő lesz ...

Filmajánló  

http://www.port.hu/a_hulyeseg_kora_the_age_of_stupid/pls/w/films.film_page?i_film_id=104245
http://www.port.hu/a_hulyeseg_kora_the_age_of_stupid/pls/w/films.film_page?i_film_id=104245

2013. január 20., vasárnap

2013. január 19., szombat

Épp filmet kerestem, és érdekességképp megnéztem az IMDB toplistáját, ahol ez a film vezetett.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Épp filmet kerestem, és érdekességképp megnéztem az IMDB toplistáját, ahol ez a film vezetett. Azt hiszem valahol egyet kell értenem a dologgal, a Remény rabjai valóban az egyik legjobb film, amit láttam. A film viszonylag hosszú, de mindvégig leköti az embert, valódi indulatokat gerjeszt benne, és a végén a katarzis sem maradd el egy zseniális csavarnak köszönhetően. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akár többszöri megnézésre is. Ez az egyik film az én képzeletbeli 10/10-es listámon ...

http://www.port.hu/a_remeny_rabjai_the_shawshank_redemption/pls/w/films.film_page?i_film_id=2087
http://www.port.hu/a_remeny_rabjai_the_shawshank_redemption/pls/w/films.film_page?i_film_id=2087

2013. január 18., péntek

A Cloud Atlas-t már régóta meg akartam nézni. Nem volt rossz, de többet vártam tőle ...

Originally shared by Laszlo Fazekas

A Cloud Atlas-t már régóta meg akartam nézni. Nem volt rossz, de többet vártam tőle ...

Alapvetően a film valójában 6 film. Ugyanazoknak az embereknek az egyes reinkarnációi szerepelnek minden történetben, amit azzal fejeztek ki, hogy az adott szerepet ugyanaz a szereplő játssza, sokszor úgy elmaszkírozva, hogy az ember alig ismeri fel, hogy kiről is van szó. A mellett, hogy az emberek ugyanazok, a múltbéli történések is kihatnak a jövőbeni történésekre, ebből rajzolódik ki a történet maga. Azt olvastam, hogy a film alapját képző könyv a 6 történetet egymás után, időrendi sorrendben meséli el. Ezzel szemben a filmben mind a 6 szál párhuzamosan fut, és darabonként ugrál ide-oda. Egyfelől tetszik a megoldás, mert ettől olyan sejtelmes lesz az egész. Ez embert végig piszkálja, hogy hol fognak a szálak összeérni, másfelől viszont nem olyan könnyű 6 párhuzamos szálat követni, és kicsit kaotikus lesz tőle a történet. Szóval azzal együtt, hogy jópofa, szerintem veszélyes is a dolog. Lehet, hogy nagyobb sikere lett volna, ha a forgatókönyv írók tartják magukat az időbeli linearitáshoz.

Ez tehát az alapötlet. Szerintem nagyon jó. Ami a gondom volt, hogy az erre az alapra felépített sztori csak olyan középszerű, vagy mondhatnám sablonosnak is. Valahogy úgy éreztem, hogy az írónak megvolt ez az alapvetően zseniális ötlete, hogy életeken és idősíkokon íveljen át a történet, hogy rajzolódjanak ki a kapcsolatok, hogy előző életeink, emberi kapcsolataink hogyan hatnak saját következő életeinkre. Aztán leült, és magát a történetet összecsapta. Lehetett volna sokkal mélyen szántóbb, sokkal csavarosabb, sokkal megragadóbb az egész. A megfilmesítés megint csak tökéletes volt szerintem. Híres színészek, jó effektek, a reinkarnáció maszkírozással való megjelenítése, a szálak összefonása, stb. Ha maga a 6 történet jobban ki lett volna dolgozva, tökéletes film lett volna ... Emiatt picit kár érte ...

Filmajánló    

http://www.port.hu/felhoatlasz_cloud_atlas/pls/w/films.film_page?i_film_id=132328
http://www.port.hu/felhoatlasz_cloud_atlas/pls/w/films.film_page?i_film_id=132328

2013. január 16., szerda

Sok helyen osztják, hogy nyálas, romantikus maszlag, és tényleg kicsit az is, de ennek ellenére engem nagyon...

Originally shared by Laszlo Fazekas

Sok helyen osztják, hogy nyálas, romantikus maszlag, és tényleg kicsit az is, de ennek ellenére engem nagyon megfogott mikor láttam. Tetszik a mennyország ábrázolása.

Van egy könyv is azonos címmel, amiből ugye a film készült (internetről, torrent siteokról beszerezhető, amúgy max antikváriumból), ami szerintem nagyon jó, sokkal jobb, mint a film. A könyvet tudom ajánlani mindenkinek. A lustábbak meg nézzék meg a filmet ...

Filmajánló 

http://www.port.hu/csodas_almok_jonnek_what_dreams_may_come/pls/w/films.film_page?i_film_id=3623
http://www.port.hu/csodas_almok_jonnek_what_dreams_may_come/pls/w/films.film_page?i_film_id=3623

2013. január 15., kedd

Olyan "középkategóriás" film.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Olyan "középkategóriás" film. Szerintem hatásosabban is fel lehetett volna dolgozni a témát, de azért nem rossz. Két palesztin srácról szól, akik öngyilkos merényletet készülnek végrehajtani. Érdekes kicsit másik oldalról látni az egész helyzetet, egy olyan filmben, ahol az öngyilkos merénylő a pozitív hős. Több ilyen film kellene, mert annak ellenére, hogy az eszközök elítélendőek, azért érdemes elgondolkodni rajta, hogy ezek is emberek, nekik is vannak indítékaik, hitük, okaik, amiért azt teszik, amit ... 

http://www.port.hu/mennyorszag_most_paradise_now/pls/w/films.film_page?i_film_id=70391
http://www.port.hu/mennyorszag_most_paradise_now/pls/w/films.film_page?i_film_id=70391

2013. január 14., hétfő

Múlt megváltoztatós, időutazós film

Originally shared by Laszlo Fazekas

Múlt megváltoztatós, időutazós film ... Az ilyenekkel ugye mindig gond van a paradoxonok miatt, és nagyobb csattanót vártam, de azért nem rossz.

Filmajánló  

http://www.port.hu/looper_-_a_jovo_gyilkosa_looper/pls/w/films.film_page?i_film_id=124020
http://www.port.hu/looper_-_a_jovo_gyilkosa_looper/pls/w/films.film_page?i_film_id=124020

2013. január 8., kedd

Csúcshatás (Limitless) - Magával ragadott, imádtam.

Csúcshatás (Limitless) - Magával ragadott, imádtam. Jó volt nézni a főszereplő fejlődését, ahogy a nullából "felkapaszkodik", majd pár hatalmas pofon után felkel, és az ember arcába röhög.

Sajnos csak a főhőst ismerjük meg "igazán", de a történet szempontjából nem is nagyon érdekelt más. 

via Czira Attila 

IMDB: http://www.imdb.com/title/tt1219289/
PORT: http://www.port.hu/csucshatas_limitless/pls/fi/films.film_page?i_film_id=116370
http://www.imdb.com/title/tt1219289/

2013. január 6., vasárnap

http://www.imdb.com/title/tt1622547/

http://www.imdb.com/title/tt1622547/

Megnéztem, a 30 perc vagy annyi se című filmet

Hogy milyen volt? 
Sablonos szitkom, puhány akcióval és fordulatokkal megtűzdelve. Az biztos hogy nem ez lesz a következő ponyvaregény, vagy blöff, de vissza gondolva lekötött és nevettem is rajta plusz magával ragadott a cselekmény.

Tipikus, sablonos, kitörésre vágyó, reményvesztett  lúzereket láthatunk, az elengedhetetlen tisztességes állampolgár haver okozta szitkom közepette, ahogy nagyon megkeverik a levest.

Nem kapott sok csillagot, de amit kapott azt meg is érdemli. A színeszeket már láthattuk más hasonló filmben. A főszereplőt a Facebookos filmből biztosan ismeritek. 

A magyar szinkron nagy örömömre nagyon jó és a megszokott hangon szólalnak meg a szereplők, nem találtam kirívó hibát benne.

A képi világ pedig átlagos, néhány helyen nem egészen hiteles. 

Ha éppen filmeznétek, és nincs meg megnéznetek és szeretitek a stílusát, akkor ajánlott.  Ne várjatok túl sokat és akkor nem lesz gond. 

Fizetnék-e hogy lássam moziban? 

Nem.

#filmajánló   #ajánló #kritika   #minikritika  

PS.:

A magyar pizzás című alkotást mindenképpen lekörözi  ;)
http://www.imdb.com/title/tt1622547/

2013. január 5., szombat

Aki még nem ismerné a Zeitgeist Addendumot ...

Aki még nem ismerné a Zeitgeist Addendumot ...

Egy dokumentumfilm a világ és a pénz működéséről, és arról, hogy milyen lehetne a világ pénz nélkül, megújuló energiákra építve. Persze tessék fenntartásokkal fogadni, mert azért van egy elég erős összeesküvés elmélet beütése, de mindenképp elgondolkodtató. Aztán mindenki szűrje le magának a saját tanulságát az egészből ...

Zeitgeist Addendum Szinkronos (HUN) (TELJES)
http://www.youtube.com/watch?v=JcbMW5Y5HxY

2013. január 3., csütörtök

Lesz pár jó film idén!

Originally shared by Robert Cartman

Lesz pár jó film idén!
#filajánló  Filmajánló 
http://www.ign.com/articles/2013/01/03/the-ultimate-2013-movie-preview

Ház az erdő mélyén (The Cabin in the woods) összegzés: SZAR! NE NÉZD MEG! ;

Ház az erdő mélyén (The Cabin in the woods) összegzés: SZAR! NE NÉZD MEG! ;

via Czira Attila

Fehér pokol (2012) Teljes film!

Originally shared by Krisztián Juhász (Krees)

Fehér pokol (2012) Teljes film!
Na jó, olyan leszek, mint a film. Nyers és rövidnek tűnő.

K@rva jó!

(A színészek nagyon jól nyomják, és remek példája annak, hogy nem kell hatalmas robbanás, gigamegalátványos autósüldözés és tűzharcok ahhoz, hogy jó filmet dobjanak össze.)

Túri Attila  Köszi :) Szerintem ezekből a szavakból már kiderül, mi a véleményem.
http://www.youtube.com/watch?v=vs4GJq8UMqU

Ma néztük moziban a Pi életét.

Originally shared by Laszlo Fazekas

Ma néztük moziban a Pi életét. A legtöbb helyen nagyon dicsérték, úgyhogy nagy elvárásaink voltak a filmmel szemben. Ezzel szemben szerintem nem volt annyira nagy durranás sem látvány, sem sztori szempontjából. Nem volt rossz, de 3D-s kategóriában nem láttam még az AVATAR-nál jobb látványvilágot, sem jobb sztorit. Persze azért volt sok látványos jelenet, sok helyen jól érvényesült a 3D, és azért mondanivalója is volt az egésznek. Szóval mindent egybevetve azért azt mondom, hogy aki teheti, nézze meg moziban.

A bevezető ellenére nem hiszem, hogy bárki ettől térne meg. Sőt, szerintem inkább mindenkit saját világhoz való hozzáállásában erősít meg. Egy ateista számára azt sugallja, hogy nincs Isten, egy vallásos ember számára ennek ellenkezőjét, aki pedig bizonytalan, ezzel sem lesz kisegítve. Ami viszont szerintem szinte bizonyos, hogy mindenki egy picit elgondolkodik a film után, ha csak egy pillanat erejéig is ...

Filmajánló

2013. január 2., szerda

A '90-es évek népszerű sci-fi sorozata.

A '90-es évek népszerű sci-fi sorozata. Kis 40 perces novellák, sokszor nagyon ötletes és elgondolkodtató csattanóval. Nem mai darab, de mindenképp érdemes megnézni.

(A sorozatot Robert Cartman ajánlotta nekem, de mikor még a TV-ben adták, magam is nagy rajongója voltam.)

http://www.port.hu/vegtelen_hatarok_the_outer_limits/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3745
http://www.port.hu/vegtelen_hatarok_the_outer_limits/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3745

Nemrég Laszlo Fazekas ajánlott egy filmet, az Ádám almái-t.

Originally shared by Robert Cartman

Nemrég Laszlo Fazekas ajánlott egy filmet, az Ádám almái-t.
(Csak most lett időm megnézni.) Nagyon ajánlom mindenkinek, nagyon jó film!
#filmajánló  Filmajánló